Szociális szolgáltatások fejlesztése támogató technológiai eszközök biztosításával
a házi gondozás területén (TIOP-3.3.2-12/1-2013-0001)

English verrsion

Gyengénlátóknak  

Kék villám, a futóbringa

 

A mozgássérült gyermekeket nevelő szülőket folyamatos kihívások elé állítja, hogy miképpen lehet és tudják a mozgás és sportolás élményét megadni az egyre nagyobb szabadságvággyal rendelkező fiataloknak.
A kaposvári Guruló műhelyünket egy gyermekjátékot használó lány miatt keresték fel a szülők. A család elképzelése egy műanyag motorra hasonlító háromkerekű fém szerkezet volt. Azonban a méretvételezés és a gyermekkel, valamint a szülőkkel folytatott beszélgetések alapján a műhely munkatársai más eszköz kialakítását javasolták. A felhasználói igényeket figyelembe véve egy meglévő eszköz adaptációjára került sor. Egy járókeretet, más gyermek eszközöket és egy kisméretű kerékpár alkatrészeit felhasználva új eszközt építettek a szakemberek.
A kialakításnál fontos volt, hogy a hátsó tengely ne akadályozza a lábakat a szabad mozgásban, ugyanakkor a stabilitást is biztosítani kellett. A legtöbb ilyen eszköz nemcsak sportolási célra jó, hanem fejleszti az egyensúlyérzéket, stimulálja az idegrendszert, illetve hozzájárul a test megfelelő vérellátásához, az izommunkához.
A járást segítő eszközök széles köre megvásárolható. Több gyártó is forgalmaz hasonló eszközöket, azonban ezek hazánkban – OEP finanszírozással – nem elérhetőek, így sokan saját maguk kénytelenek beszerezni a kifejezetten drága, közel milliós árú támogató eszközöket. 
Információink szerint az eszköz bevált és mindenki nagy megelégedéssel használja, csak győzzék utolérni a kislányt.

A mozgássérült gyermekeket nevelő szülőket folyamatos kihívások elé állítja, hogy miképpen lehet és tudják a mozgás és sportolás élményét megadni az egyre nagyobb szabadságvággyal rendelkező fiataloknak.

A kaposvári Guruló műhelyünket egy gyermekjátékot használó lány miatt keresték fel a szülők. A család elképzelése egy műanyag motorra hasonlító háromkerekű fém szerkezet volt. Azonban a méretvételezés és a gyermekkel, valamint a szülőkkel folytatott beszélgetések alapján a műhely munkatársai más eszköz kialakítását javasolták. A felhasználói igényeket figyelembe véve egy meglévő eszköz adaptációjára került sor. Egy járókeretet, más gyermek eszközöket és egy kisméretű kerékpár alkatrészeit felhasználva új eszközt építettek a szakemberek.

A kialakításnál fontos volt, hogy a hátsó tengely ne akadályozza a lábakat a szabad mozgásban, ugyanakkor a stabilitást is biztosítani kellett. A legtöbb ilyen eszköz nemcsak sportolási célra jó, hanem fejleszti az egyensúlyérzéket, stimulálja az idegrendszert, illetve hozzájárul a test megfelelő vérellátásához, az izommunkához.

A járást segítő eszközök széles köre megvásárolható. Több gyártó is forgalmaz hasonló eszközöket, azonban ezek hazánkban – OEP finanszírozással – nem elérhetőek, így sokan saját maguk kénytelenek beszerezni a kifejezetten drága, közel milliós árú támogató eszközöket. A Műhelyhálózat szakemberei többféle méretben (gyermekek és felnőttek számára), az életkori sajátosságoknak megfelelően tudják elkészíteni ezt a versenyzésre is alkamas eszközt.

Információink szerint az eszköz bevált és mindenki nagy megelégedéssel használja, csak győzzék utolérni a kislányt.

 

Kapcsolódó galéria: