Szociális szolgáltatások fejlesztése támogató technológiai eszközök biztosításával
a házi gondozás területén (TIOP-3.3.2-12/1-2013-0001)

English verrsion

Gyengénlátóknak  

Összecsukható és állítható járást segítő korlát

A járástanítás és fejlesztés egyik kelléke a párhuzamosan felállított korlátok között történik. Ez az egyszerű segédeszköz jól variálható terápiás lehetőséget biztosít a szakemberek számára, valamint életkortól függetlenül a rászorulók terápiájának szerves részét képezik. Több gyártó is forgalmaz különböző méretű eszközöket, azonban ezek nem minden helyzetben kínálnak megoldást a szakembereknek, illetve egyes esetekben nehezen adaptálhatóak az épített környezethet.

A Bethesda Gyermekkórház számára készített korlát kialakításánál figyelembe kellett venni azt a 3 méter hosszú részt ahol a járássegítő eszközt kívánták elhelyezni. A tervezésnél fontos szempont volt, hogy az eszköz funkcióinak megtartása mellett (állíthatóság) tükör borítású falfelület mellett kellett elhelyezni.

A megrendelő kérésére olyan járókorlát készült, amely szerszámok nélkül könnyen kezelhető, hogy a terapeuták gyorsan tudják módosítani két foglalkozás között az eszköz beállításait.

Az elkészült korlátnak két fokozatban, 50-80 és 80-110 cm között állítható a magassága, míg a két korlát közötti távolság 40-60 cm közötti tartományban mozgatható. A kórház részéről külön kérés volt, hogy a szabadon álló rész összecsukható legyen.

A tervezéstől a felszerelésig tartó munkálatokat a budapesti Guruló műhely munkatársai végezték.